Tisztelt egybegyűltek, barátaim!

Radnóti Miklós versével szeretném kezdeni.

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,"

Második alkalommal gyültünk itt össze. Először ez év augusztus 18-án a milleniumi ünnepen, mikor mécsest gyújtottunk a temetőben nyugvó elödeink és az ismeretlen katonák sirjánál.
Akkor, azon a gyönyörü szép augusztusi estén döntöttünk úgy, hogy folytatjuk a munkát.
Megismételtük a kérésünket a temető megnyitásáról és következő lépésként gyüjtést szerveztünk a harangláb és a harang visszaállítására. Azért a harangért és haranglábért gyüjtöttünk, amelyet elödeink állitottak, de megsemmisült, köszönhetöen a bünös rosszindulatnak és a vétkes hanyagságnak.
Tervünket siker koronázta. Áll a vadonatúj harangláb és újra szól a harang. Az önkormányzat az októberi testületi ülésén elsöprő többséggel megnyitotta a temetőt, és reméljük márciusra megteremtődnek a hagyományos temetés feltételei. A temető tehát már ismét igazi temetö és nem pusztuló sirkert többé.
Sokan és sokat tettek azért, hogy ez igy legyen. Sokan a szabadidejüket áldozták fel, sokan pénzt áldoztak, abból a pénzböl, aminek bizony máshol is helye lenne.
Sokan sokféleképpen segitettek, rosszindulattal, gyanakvással csak elvétve találkoztunk, jóindulattal annál gyakrabban. öszönöm mindazoknak, akik lehetövé tették, hogy ebben az ünnpélyes pillanatban itt állhassunk.
Köszönöm polgármester úrnak, hogy segitségünkre sietett és vállára vette a temetö megnyitásával járó gondot.
Köszönöm képviselöinknek, hogy a testületi ülésen érezhettük, hogy valódi képviselöink.
És itt álljunk meg egy pillantra. Azt hiszem, valamennyi jelenlévö tudja, hogy ez korántsem volt mindig igy. Egyesületünket az önkormányzat egy elhibázott döntésével szembeni elégedetlenség hozta létre.
Érthetö módon gyanakvással szemléltük az önkormányzat testületét. Éthetö módon sokan gyanakvással fogadtak bennünket.
Az elhibázott terv azonban már a múlté. Úgy vélem, elérkezett az idö, hogy a gyanakvás is a múlté legyen.
Ezt az ünnepélyes pillanatot hadd ragadjam meg, hogy békejobbot kináljak mindazoknak, akiket félreértettünk, akarva, vagy akaratlanul megbántottunk, és azoknak, akik félreértettek bennünket, akik akarva, vagy akaratlanul megbántottak minket.
Vágjunk neki tiszta lappal a jövönek.A tiszta lap azonban nem bianko csekk.
Azt nem igérjük, hogy szó nélkül hagyjuk

Létszámában egyre növekvő Egyesületünk és pártoló tagságunk nem titkolt célja a civil kontrol erősítése. A civil kontrol nem csak ellenőrzésdiből, kritizálgatásból áll, hanem tevékeny együttműködést is jelent. A civil szervezeteknek és a szerveződéseknek szerepet kell vállalniuk a város életében. Ezúton kérek mindenkit, hogy kapcsolatai, lehetősége és tehetsége szerint támogassa önkormányzatunkat, mert nincsenek könnyű helyzetben ők sem.
Ugy tünik, ezen az úton el is indultunk.
Mert ez a városi ünnep, olyan széleskörű összefogást példáz, amilyen régóta nem volt.
Ahogy ebben a temetőben, a Pesti úti temető környékén lakók is saját erejükből láttak neki a takarításnak, rendbetételnek. Ök is éppen úgy a sajátjuknak érzik ezt a várost mint azok akik ezért a temetőért tettek. Hasonlóan azokhoz, akik portájukat utcájukat virágossá tették. Érezniük kell nincsenek egyedül.
Elődeinkre gondolok, akik még a második világháború előtt a Dunapart gyöngyszemévé tették mai városunkat, amely sajnos, több mint őtven év viszontagságai után elhanyagoltan, néhol kifejezetten megcsúfitottan áll. De ha mi, e város lakói ha úgy akarjuk, összefogással, saját erőnkből, kezünk munkájával újra visszaadhatjuk szépségét.
Újra megnyithatjuk a bezárásukkal pusztulásra itélt régi temetőinket.
Helyreállíthatjuk az elhanyagolt Dunapartot, megvédhetjük természeti ritkaságnak számító számtalan forrását és növényzetét.
Nem Budapestet akarjuk majmolni a kibetonozott Dunapartjával, háztengerével. A Dunaparton nem kastélyokat akarunk látni, hanem sétányokat, parkokat, padokat, csónakházakat, sportra pihenésre kikapcsolódásra alkalmas helyeket.
Azt akarjuk, hogy Dunapart végig maradjon nyitott, legyen a tere a városi életnek.
Ne várjunk ölbetett kézzel. Tudjuk, hogy semmi nincs ingyen, és amit ingyen adnak azért máshol drágán megfizettettnek.
A város a miénk, ez csak mi tehetjük széppé és virágzóvá.. Ha másra várunk, pl. azokra, akiknek sok pénze van, azok biztos, hogy nem a mi kedvünk szerint fogják a pénzt költeni. Nem maradhatunk városunk iránt közönbösek, nem hagyhatjuk, hogy városunk fejlődését önös érdek döntse el.
Nehéz idő ez a kisemberek számára. DE Nem minden a pénz, és nem várhatunk addig, amig majd kényelmesen fut mindenre.Számos olyam dolog van ami pénzzel nem fejezhető ki és számunkra fontos.
Nézzünk körül: Neves és egyszerű emberek sírjai között állunk.
Szeretnék megemlékezni valakiről külön is. Méltó utóda városunk legújabb diszpolgárának. Ifjabb Ambrus Lászlóról beszélek, gyerekkori barátom volt, akit hosszú fájdalmas betegség gyötört, és betegségében sem feledkezett meg közösségünkről. Kegyetlenül bánt vele a sors, napokon múlott, hogy nem érte meg sem édesapja díszpolgárrá választását, sem azt, hogy ez a harang kisérje utolsó útjára.
Egy volt közülünk. Szóljon éret is a harang.

John Donne gondolatával fejezem be:

"Senki sem külön sziget;
Minden ember egy rész a kontinensből, a szárazföld egy darabja;
Ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevebb,
Éppúgy mintha egy hegyfokot mosna el,
vagy barátaid házát, vagy a te birtokod;
Minden halállal én leszek kevsebb, mert egy vagyok az emberiséggel;
Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: Érted szól!."